Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

További három vádlottra pedig összesen 24 év börtönbüntetést róttak ki.
Öt embert ítélt halálra hétfőn egy szaúd-arábiai bíróság az emigráns ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében indított büntetőperben, további három vádlottra pedig összesen 24 év börtönbüntetést róttak ki – közölték hétfőn szaúd-arábiai bírósági források.
Salán as-Salán szaúdi főügyész elmondta: nem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy vádat emeljenek Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója, Szaúd al-Kahtáni ellen. Hozzátette, hogy elengedték a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetőjét, Ahmed al-Aszírit és Ahmed al-Otejbít is, aki a gyilkosság idején Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának – ahol Hasogdzsit megölték – volt a vezetője.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és több nyugati kormány a gyilkosság felbujtójának Mohamed bin Szalmánt tartja, Rijád azonban ezt a vádat többször visszautasította.
(MTI)